A YOUTH2YOUTH TÁRSADALMI
INNOVÁCIÓS VERSENY ÜZENŐFALA...

A Youth2Youth abban segít, hogy valami átkattanjon a fejekben – interjú egy nyertes csapattal

Olvasmány 2018.01.20

 

A BIOM csapata 2016 februárjában lett első helyezett a Youth2Youth verseny második szériájában. Közvetlenül a döntő után is készítettünk velük egy interjút, de most újra megkérdeztük őket, hogy áll a projektjük, meddig jutottak két év alatt és hogyan lendültek túl a nehézségeken. 

 

Edit és Noémi büszkén mesélik, hogy szeptemberben alapítvánnyá váltak, bár kellett hozzá a kitartás, hiszen a bíróság négyszer dobta vissza a kérelmüket:

 

“Nagyon kemény volt, olyan dolgokba kötöttek bele, hogy a biom az nem egy létező szó. Kellett írnunk nekik egy fél oldalas szöveget arról, hogy mi a biom szó jelentése és hogyan kapcsolódik a szó és a jelentése az alapítvány tevékenységéhez. Ezután elfogadták, de ez majdnem egy éves folyamat volt. Amikor a bukásokról, elakadásokról beszélünk, eszembe jut az ügyvédünk, aki azt mondta erre a procedúrára, hogy mindjárt visszaadja a diplomáját.”

 

Most éppen továbbfejlesztik a projekt kommunikációját Facebookon és Instagramon, és hamarosan a honlap is érkezik.  Jelenleg fundraisert keresnek, szóval lehet jelentkezni a pozícióra – mondták a lányok jelentőségteljesen a diktafonba.

 

 Mivel foglalkozik a BIOM? 

 

A csapat tagjai a pszichológia és kortárs segítő tapasztalataik során azzal szembesültek, hogy az állami gondozásban élő fiatalok azért oldják meg nehezebben az eléjük tornyosuló kihívásokat, mert korábban nem sajátították el az önálló életvezetéshez szükséges olyan készségeket, mint a felelősségvállalás, együttműködés és tervezés. A Magamvadon projektjük arra ad egy lehetséges választ, hogyan lehet tapasztalati úton, élményeken keresztül fejleszteni ezeket a készségeket.

 

Innovációjukban 15-16 éves állami gondozott fiatalokkal egy több napos közös expedíciót dolgoznak ki és valósítanak meg a természetben, melyet tréningfolyamattal és egy egyedi, reflexiót segítő, színes és izgalmas napló használatával segítik. Az expedíció megtervezésének és megvalósításának sikerélménye olyan tapasztalatot ad, amely nem csak a fiatalok képességeit, de az önértékelésüket is erősíti.

 

Most pedig itt vannak két évvel később: az ötlet megmaradt és egyszerűen jó látni, hogy a lányok milyen türelmesen és kiegyensúlyozottan haladnak a cél felé.

 

“Szépen lassan lépésről-lépésre építkezünk. Nem akarunk eszeveszett gyorsasággal rohanni, mert abba lehet belebukni. Fontosnak tartjuk a struktúrát, a tervezést. Pár hónapja elmentünk egy hétvégére és értékeltük az elmúlt évet, megterveztük a következőt, megnéztük milyen célokat szeretnénk elérni.”

 

 Mit tudtok kezdeni, ha nem teljesülnek a kitűzött célok? Sikertelenségnek élitek meg? 

 

“Most például a visszatekintésen azt láttuk, hogy a terveknek nagyjából a 75%-át sikerült hozni és az egyikünk azt mondta, hogy milyen kár, hogy nem sikerült hozni a 100%-ot. A másikunk úgy volt vele, hogy mennyire király, hogy ennyi sikerült.”

 

Tehát az sem tűnik hátránynak, ha a csapattagok eltérő személyisége kiegészíti egymást és képesek más oldalról megközelíteni egy-egy helyzetet. Ugyanakkor ez konfliktusforrás is lehet. Szerencsére ma a lányok már nevetve mesélik, hogy milyen nehézségeken kellett túljutniuk:

 

Mind a hárman erős személyiségek vagyunk, és más szempontból látjuk a dolgokat, nem mindig egyezik a véleményünk. Tudunk vitázni, meggyőzni egymást, ami jó dolog, de komoly feszültségeink is akadtak a közös munka során. Érettebbé kellett válnunk ahhoz, hogy a különbségeket az előnyünkre fordítsuk. Korábban bele tudtunk ragadni abba, hogy az egyikünk ezt akarta, a másikunk azt és senki nem engedett, de ezen muszáj volt átlendülni. Volt egy pillanat, amikor leültünk, hogy álljunk meg egy percre, mert itt már nem a projektről van szó, hanem egyéni feszültségekről. Mindenki elmondta, hogy mi zavarja, mire van szüksége, ki miben motivált és miben jó. Ezek alapján átalakítottuk a működést és a változtatásokkal most olajozottan működik.

 

Fontos volt, hogy nem otthon duzzogtunk vagy kibeszéltük egymást, hanem konstruktív módját választottunk a konfliktuskezelésnek.  Én azt tanultam ebből az időszakból, hogy nem szabad olyan szerepben lenned egy ilyen folyamat során, amiben nagyon jó vagy, hanem ki kell kiválasztanod, hogy miben szeretnél fejlődni és miben kell háttérbe lépned. Ha mindannyian csak azt tolnánk még most is, amiről azt gondoljuk, hogy jók vagyunk benne, akkor valószínűleg már nem léteznénk. Azért tudunk ilyen jól együtt dolgozni, mert ezt megbeszéltük és előnyt kovácsoltunk a különbségekből.”

 

 

 Mi volt a legnagyobb kihívás a Youth2Youth során? 

 

“Mi úgy kezdtünk bele a Youth2Youthba, hogy nagyot álmodtunk. Meg akartuk váltani a világot és nem értettük, hogy ezt miért nem érti meg senki. De már tudjuk, hogy nyilván azért nem ment át az üzenet, mert egyszerűen túl komplex volt, megfoghatatlan és túlmutatott azon, ami megvalósítható. Nagyon sokat kellett agyalnunk, hogy az ötletünk egy megfogható termékké alakuljon a végére, amit el lehet érthetően magyarázni és tényleg meg lehet csinálni.  

 

Sokat mondtuk magunknak, hogy faék, faék, faék. Az egyik első képzésen hangzott el, hogy egy innováció attól zseniális, hogy annyira egyszerű, mint egy faék. Ez a hasonlat nagyon tetszett nekünk és folyton emlékeztettük egymást, ha valaki elragadtatta magát. Nem kell valami teljesen újat kitalálni, lehet létező dolgokat kombinálni. Végül is az élménypedagógia már létezett, a naplózás is létezett, mi pedig összeraktuk ezeket.”

 

 Mi segített nektek a Youth2Youthban? 

 

“Eleinte nem láttuk a lépéseket az álomhoz és a Y2Y abban segített, hogy mit kell tenni és hogyan kell jól tesztelni ahhoz, hogy ez végül megvalósuljon. Például nagyon hasznos volt, hogy tudtunk szakemberektől segítséget kérni amikor elakadtunk. Beszéltünk egy dizájner sráccal és a pénzügyi képzés is iszonyú jó volt, mert olyan szemléletet hozott be, amitől egyszerűen megértettem a dolgot. Valami átkattant a fejemben. Ha valamire van a Youth2Youth az pont ez: hogy valami átkattanjon a fejekben.”

 

 Mit üzennétek a jelenlegi Y2Y versenyzőnek? 

 

“Van, hogy csak el kell engedni egy estére, egy hétre. Ne stresszelj rá a projektre! Menjetek el a csapattal és szórakozzatok: sörözzetek, menjetek el egy koncertre vagy bármi, ami jó élményt jelent. Ha az ötlet kidolgozás csak egy feladat a listán, egy teher, kényszer, megfelelés, az a tökéletes katasztrófa receptje. Nekünk ez a projekt öröm, ajándék, szerelem volt, és amikor azt éreztük, hogy ez erőlködéssé kezd válni akkor azonnal abbahagytuk, hogy újra tudjuk kezdeni, amikor az ezzel foglalkozás már felfrissülés tud lenni. Viszont akkor vessétek bele magatokat: áldozzatok rá egy hétvégét, zárkózzatok be és gyertek ki kész tervekkel. Nekünk ez így működik, és azért tudtunk fennmaradni a mai napig.

 

Tök jó, ha a verseny során a kezdő lépéseket meg tudjátok megtenni. Azért jutottunk el ilyen messze, mert nem akartuk a legnagyobb önmegvalósítást pár hónap alatt elérni, hiszen az nem reális. Tedd meg az első lépést, aztán tedd meg a második lépést – már az is elég jó. Mi a lehetőséget és nem a kötelezettséget látjuk a Youth2Youth-ban.